Telnek a napok a koncert óta, de az emlékek nem halványodnak: kinek-kinek más miatt marad feledhetetlen a június 8-i este. Most 22 képben felidézzük a legjobb pillanatokat, ha lehet egyáltalán választani közülük.  

De még mielőtt az emlékképekre ugranánk... Hálásak vagyunk azért, hogy egyáltalán vannak olyan fotóink, amik őrzik ezeket a momentumokat. Radvánszki Gábor nem volt kórustag, nem énekesként csapódott hozzánk, amikor 2014-ben volt már egy emlékkoncertünk. Szívét-lelkét beletette abba, hogy képben megörökítse a mi örömzenélésünket. És hiába nem társulhat a fotókhoz hang, Gábor képein jól érzékelhető, mit jelent nekünk a zene, a közös éneklés, a színpad, adni a közönségnek, egy hullámhosszra kerülni velük. Gábor nem csak a koncerteket követte végig kamerájával, a próbákra is belesett, és rengeteg képkockát elkattintott a lelkes készülődésekből. Nélküle nem lenne teljes a ZIG-Singers emlékkönyv. 

És most beszéljenek a fotói!

 1. 

A közönségből sokan biztosra mentek, és már a fél 8-as kapunyitás után nem sokkal elfoglalták helyüket. 

 2. 

Némi izgalom az arcokon - Huszárné Kádár Ibolya, a Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatónője pedig abszolút az alkalomhoz választott öltözéket. 

Ha ott voltál a június 8-i koncerten, akkor azért, hogy újra átélj néhány pillanatot. Ha nem voltál ott, akkor azért, hogy ízelítőt kapj abból, milyen volt. Szavakkal elmondani nem könnyű... 

1000 ember a nézőtéren, 45 lelkes énekes és 7 fős zenekar a színpadon. Medárd nap ide vagy oda, esőnek semmi nyoma.  Megható pillanatok mindjárt a köszöntőknél - talán túl sokat elhangzott a "búcsú" szó. "Oh happy day" - ez szól az elsők között. Majd jönnek az ismert slágerek a "Shoop shoop song"-tó a "Gotham city"-ig. És az Abba-Neoton-blokk, amit külön erre a koncertre tanult meg a kórus. Ez annyira bejött, hogy a ráadásban is elhangzott. Mert persze volt ráadás. A közönség meg is hálálta, állva-táncolva tapsolta végig az utolsó dalokat. Voltak még örömkönnyek, nagy ölelések, és "de fogtok hiányozni"-sóhajtások. 

Marad a sok-sok emlékmozaik a ZIG-Sinegerstől, ami most kiegészül néhány újabb darabbal az utolsó koncetről. 

Este koncert. Várjuk. Izgulunk. Hogy ne essen az eső. Hogy minden a helyén legyen. Hogy milyen lesz a 30 évvel ezelőtti első szabadtéris fellépés után újra ugyanott, de mégis másként énekelni a nyíregyházi közönségnek. Ráadásul utoljára.

Ezért egyszerre lesz felszabadító és fájdalmas ez a mai közös zenélés. Egy igazán különleges közösség formálódott itt a próbaidőszak alatt, de nyugodtan monddhatjuk azt is, hogy ez a belső összetartó erő, ez a titkos motor mindig is megvolt, már harminc éve ott van a ZIG-Singers tagok között. Aki kórustag volt valamikor is a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, az beletartozik ebbe a nagy közösségbe. Közülük látunk majd jónéhányat este a színpadon, de legalább ennyien ott lesznek a közönség soraiban, hogy még egyszer átéljék a ZIG-Singers-életérzést. És ott vannak azok, akiket több száz, vagy netán több ezer kilométerrel odébb sodort az élet, ezért személyesen nem lehetnek jelen a koncerten, de gondolatban egykori kórustársaikkal lesznek egészen biztosan. 

Jó ez, így túl sablonos, biztosan más közösségről is elmondható. Vannak olyan momentumok, amik fontos alkotórészei a "titkos motornak", ami hajtja a csapatot, ami miatt ma este újra örömzenélés lesz. A ZIG-Singers attól különleges, hogy... 

Jöjjön néhány feledhetetlen sztori a ZIG-Singers történetéből:

"Amikor Iserlohnba, Nyíregyháza testvérvárosába tartottunk, hogy koncertet adjunk, tettünk egy kitérőt Sopronban is. Az ország másik vége, ott aztán tényleg nem fordulhatott elő, hogy családtagok, osztálytársak, régi ismerősök üljenek a nézőtéren. Aki ott volt, valószínűleg először látott minket élőben. A közönség mégis annyira imádott minket, együtt élt velünk, hogy kívánni sem lehetett volna jobbat."

"Miután letoltunk egy klassz koncertet Sopronban, várt minket még jó pár kilométer Iserlohnig. A soproni vendéglátóink bebiztosították a zökkenőmentes indulást: rendőri felvezetést kaptunk a határig - merthogy akkor még nem voltunk EU-tagok...

Menő volt, mintha legalábbis sztárok volnánk.

Vagy akár vörös és fekete - Stendhal után szabadon. Meghatározó színek a kórus esetében. Mondhatni, arculati színek. 

Mert ha egy kórus színpadra lép és egységes képet szeretne mutatni magáról, kell valami közös pont. Például azonos színű öltözet. Eleinte a főszabály az volt, hogy a felső legyen piros színű, mindegy, hogy ing, póló vagy blúz, a nadrág vagy szoknya pedig fekete. A piros-fekete pedig egy elég markáns színkombináció ahhoz, hogy határozott látványt nyújtson a színpadon 40-60 piros-feketébe öltözött kórista. Izé, webberes. Mert ez még bizony a webberes időkben volt.